Minden nyelvben vannak rendhagyó esetek. Ezek lehetnek kifejezések, szavak, toldalékok, magánhangzó, vagy éppen mássalhangzó változások. Sokszor előfordulnak sajátos betű, szinte magyarázat nélkül.

Persze, minden esetben létezik magyarázat rá. Legtöbbször a dolog a történelemmel függ össze. Például, egy idegen nyel hatására, új szót kezdünk használni a régi helyett.

Az angolban a kezdők számára az egyik nehézséget a múltidő okozza. Pontosabban, a múlt idejű rendhagyó igék.

Bár az esetek elsőprő többségében a múlt idő toldaléka az “-ed”, amiből az “e” nem mindig kell; van kb 80 darab ige, amiknek egyszerűen meg kell tanluni a múlt idejű alakját.

Álljon itt néhány példa, hogy tanulságot vonhassunk afelett, hogy vajon ezeket az igéket milyen sokszor használjuk:

Azt hiszem, a fenti példákból nyilvánvalóan következik a rossz hír, miszerint azt a 80 darab igét igencsak sűrűn használjuk.

Amikor a tananyagban odaérünk, szépen végig fogunk menni az igéken, azok kiejtésén és használati módján. Általában azt is szoktam erősen javasolni, hogy mindegyikkel írj egy, vagy több mondatot, hogy mindenképpen bevésődjenek.

Szerencsére az angolnak csak ezen része ilyen magolós. A legnagyobb része a nyelvtannak logikusan levezethető és így könyebb emlékezni rá.