A szavak láttán általában arra jut az ember, főleg a magyar nyelvből kiidnulva, hogy biztosan komplikált lehet az a mechanizmus, amivel az angol emberek mondatokat gyártanak.

Az igazság az, hogy ez így ebben a formában nem igaz. Bár a nyelvnek megvan a maga nehézség, az elsődlegesen abból fakat, hogy az ember agya hozzá kell szokjon az anyanyelvétől eltérő szabályokhoz.

Álljon itt egy gyors angol mondat példának:

I really like dogs but I do not like cats.

Gyors elemzéssel kiderül, hogy ez a mondat két tagmondatból áll. Mindkét tagmondatban van egy alany (ki csinál valamit) és egy állítmány (mit csinál az illető). A teljesség igénye nélkül, akad még egy tárgy is (amivel csinál az illető valamit).

Ha tudjuk, hogy az “I” azt jelenti, hogy én, a “like” pedig, hogy szeretni valamit, akkor a “dogs” (kutyák) megfejtése után, máris érthető miről van szó:

Nagyon szeretem a kutyákat, de nem szeretem a macskákat.

Az rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy ebben a magyar mondatban nincs “én”, pedig az angol mindig használja az “I” szót.

Az órákon ehhez hasonló érdekes nyelvtani dolgokat taglalunk.